2024.03.29, Péntek

Bokrétaünnep az Arborétum lakóparkban

2016.06.11. 07:24

Az Arborétum lakópark harmadik, befejező ütem megvalósításának jelentős mérföldkövéhez érkezett.

Hirdetés

Az Arborétum lakópark harmadik, befejező ütem megvalósításának jelentős mérföldkövéhez érkezett, ugyanis a teljes épületegyüttes elérte teljes körű szerkezetkész állapotát, mely eseményt a hagyományoknak megfelelően építtető egy bokrétaünnepség keretében ünnepelt meg.

Az Arborétum lakópark jelen beruházással eléri végső képét. Az első ütem tudatos helyválasztásának köszönhetően az itt lakók élvezhetik a nyugodt természet közeli környezetet pár percre a belvárostól, ugyanakkor az Arborétum és a Vízmű tó szomszédsága is hozzájárul a nyugodt élettér kialakulásához és egyben pompás kikapcsolódási, pihenési lehetőségeket kínál.

A harmadik ütem megvalósítását a Malom cégcsoport tagjaként a BTMP Mélyépítő Kft. beruházásában valósul meg, mely Társaságot több mint 20 éves építőipari kivitelezésben jártas, kiváló szakmai felkészültséggel rendelkező mérnöki csapat alkot. A Malom cégcsoport széleskörű építőipari és kereskedelmi tapasztalatokkal rendelkező, tőkeerős Társaság, mely az elmúlt évtizedek alatt 5 társasházi beruházás keretében közel 200 otthon megépítésével járult hozzá Kecskemét város fejlődéséhez.

A harmadik egyben befejező ütemmel a lakópark elnyeri végső képét. Az épület tervezésénél az I. és II. ütemnél szerzett tapasztalatokat felhasználva került kialakításra egy a jelen kor követelményeit kielégítő 60 lakásos társasház. A négy lépcsőházat tartalmazó lakó együttes földszinti lakásai privát kertkapcsolattal rendelkeznek azok számára, akik a társasházzal járó előnyökön felül saját kertre is vágynak. Az első emeleti lakásokhoz erkélyek kerültek kialakításra, a második emeleti lakások nagyméretű panorámaterasszal rendelkeznek, gondolva azokra akik nem kívánnak kertet gondozni, de részesülni szeretnének egy privát külső élettér nyújtotta előnyökből. A zöldfelületek megtartásának érdekében a parkolásra az épület alatt kialakított mélygarázsban lévő 50 parkolóhelyen van lehetőség, de az igények kielégítése érdekében betervezésre került további 11 darab külső beálló is. A beépített és beépítésre váró anyagok kiválasztásánál is a jelen kor követelményeit kielégítő magas minőség volt a cél. Ezért a külső falazathoz a Porotherm 30 Klíma „Okostégla” falazat grafitos polisztirol hőszigeteléssel, a lakáselválasztó falakhoz a 30 cm vgt. Porotherm ssz akusztikai tégla falazat, mely kategóriájában a legmagasabb, 61 dB léghanggátlási értékkel rendelkezik, a nyílászárók 6 légkamrás tokszerkezetű, 3 rétegű üvegezéssel + 2 × Low-E hővisszaverő bevonattal ellátott műanyag ablakok, is a kimagasló hő technikai tulajdonságok meglétét szolgálják.

Elmondható, hogy egy kellemes élhető környezetben, kiváló minőségű anyagokból épült lakóház tulajdonosa lesz, aki az Arborétum III. üteméből választja ki leendő otthonát.

Az év végén átadásra kerülő befejező ütemmel a lakópark kialakítása befejeződik, így elmondható, hogy befejeződik Kecskemét város talán legzöldebb lakóparkjának megvalósítása is.

Galéria

KirakatArborétum lakóparkBokrétaünnep