2024.03.29, Péntek

Újra megméretteti magát Baja a Virágos Magyarországért mozgalomban

2016.06.29. 11:34

Ismét indul Baja a Virágos Magyarországért mozgalom környezetszépítő pályázatán.

Hirdetés

Ismét indul Baja a Virágos Magyarországért mozgalom környezetszépítő pályázatán, a tavalyi Arany Rózsa regionális különdíj elnyerése után idén jobb eredményben bíznak a szervezők.

A verseny bíráló bizottsága kedden látogatott el a városba, hogy felmérjék, mennyit változott Baja arculata és zöldfelületei az elmúlt időszakban. A zsűrit Kovács Csaba, a városüzemeltetési bizottság elnöke és Felső Darinka kertészeti ágazatvezető fogadta, de üdvözölte a testületet Fercsák Róbert polgármester is, aki elmondta: régi szívügye, hogy a város minél több zöldövezettel és virágos felülettel büszkélkedhessen.

Kovács Csaba, a városüzemeltetési bizottság elnöke elmondta: mivel a bizottság írja ki minden évben a Virágos Bajáért pályázatot, így egyértelműnek tűnt, hogy az országos szintnek is nekiveselkedik Baja. – A Virágos Magyarországért mozgalmat 1994 óta szervezik sikeresen, 300-nál is több település vesz részt. Tavaly különdíjat kapott a város, ami igen jó visszaigazolása annak, hogy fontos a környezetünk szépítése, sok a parkunk, virágos területünk.

Idén csaknem 22 ezer egynyári virág kiültetésével készült a város, ismertette Felső Darinka kertészeti ágazatvezető. – Nem csak a verseny miatt, hanem elsősorban azért, hogy szép, élhető, virágos legyen a környezetünk. Ültettünk évelőket és cserjéket is. Sokféle kategóriában pályázhatunk, örülnénk, ha idén sikerülne túlszárnyalni a tavalyi helyezést. A legnagyobb elismerés lenne képviselni Magyarországot a Virágos Európáért nemzetközi megmérettetésen.

Bertalan-Kovács Judit Pest megyei régióvezető a budapesti és Pest megyei területeken szervezi meg a zsűrizést, és maga is aktívan részt vesz a bíráló bizottság munkálataiban. Mint elmondta: fontos szempont a környezetvédelem, az energetikai hatékonyság, a közösségi együttműködés (lakossági önkormányzat bevonása stb.), a zöldterület kezelés, valamint a különféle csoportok oktatási-nevelési célzatú bevonása. Ugyanakkor a Magyar Turizmus Zrt. is kidolgozta a maga szigorú kritériumrendszerét, amely alapján közösen bírálnak a szakértő zsűrivel. – A maximális pontszám a 100, de ezt többnyire nem érik el: 92-93-hoz is már ahhoz is nagyon jónak kell lenni. A zsűritagok szeretnek visszajárni egy-egy településre akár két-három éven át, mert úgy követhető nyomon a fejlődés – mondta a régióvezető. A testület a városházán tartott megbeszélést követően kisvonattal járta végig a várost.

forrás: baja.hu

Galéria

BajaBajaVirágos Magyarországért mozgalomVirágos Európáért